Rendezvények

Bánki Gólyatábor

A minden nyáron megrendezésre kerülő esemény egy életre szóló élményt nyújt a frissen ide érkező hallgatóknak. Emellett rengeteg ismerősre, barátra tehettek szert, akikkel első naptól kezdve közösen kezditek az egyetemi éveiket. A vírushelyzetre való tekintettel idén sajnos klasszikus formában nem tarthattuk meg, azonban, hogy emiatt semmiből ne maradjanak ki az újonnan ide érkezők, ezt pótolni fogjuk.

Gólyatábor.jpg

 

 

Hagyományőrző Kupa

Karunk egyik legszínvonalasabb és legnagyobb múlttal rendelkező eseménye, amely minden félévben megrendezésre kerül a Bánki udvarán. A felszabadult, baráti hangulat mellett minden hallgató megtalálja a kedvére való finomságot.

Hagyő.jpg

 

Hallgatói- és Állásbörze

Ez a rendezvény egy viszonylag friss esemény, melynek az elmúlt félévekben hatalmas sikere volt, ugyanis itt a hallgatók találkozhatnak szakmai cégekkel, akiktől személyesen is informálódhatnak.

Állásbörze.jpg

 

Bánki Kocsmasport Bajnokság

Mivel a tanulás mellett a sport is nagyon fontos minden fiatalnak, ezért hoztuk létre a saját bajnokságunkat. A minden félévben megrendezésre kerülő eseményen három sportágban mérhetik össze teljesítményüket a hallgatók. Ezek az ágak pedig a Sörpong, a Darts, illetve természetesen a Csocsó.

Kocsmasport.jpg

 

Bánki Autós Nap

Az üzemanyag illatának szerelmesei is megtalálják nálunk a testhez álló rendezvényt – akár kiállítóként, saját járművel, akár csak nézőként érkeznek erre a napra. A hallgatók járműveit zsűri értékeli, akik a kinézet mellett az autók durrogásának hangerejét is mérik. A sok-sok kiállító mellett azonban látványos műsorral is készülünk, legyen szó drift bemutatóról vagy az AMTS legjobb autói közül hozzánk látogató járművekről.

Autósnap.jpg

 

Félévnyitó, Félévzáró rendezvények

Természetesen egy sikeres szorgalmi időszak előtt, valamint utána is ünnepelni kell. Egy leleményes hallgató pedig mindig talál alkalmat arra, hogy ünnepeljen. Ha éppen nem úgy sikerült a félév, ahogyan tervezte, akkor azért engedi ki a gőzt, ha meg úgy, ahogy elképzelte, emiatt ünnepel. Egy biztos, hogy alkalom lesz mindkét opcióra.

Félévnyitó.jpg

 

Bánki E-sport Bajnokság

Minden tavasszal megrendezésre kerül a Bánki E-sport bajnokság, ahol mindenféle játékban, különböző platformokon mérhetik össze képességeiket az erre vágyó hallgatók. A játékpaletta nagy címekkel fut, amik közül mindenki megtalálja a számára ideális játékot, amiben versenyezhet. A komoly és izgalmas mérkőzések közben nagyon jó hangulat szokott kialakulni.

E-sport.jpg

 

Bánki Koponyája

Az egyik legfrissebb rendezvényünk, amely már első alkalommal nagy sikert aratott. A szakmai vetélkedőn csapatokban versenyezhettek a hallgatók egy kvízjáték keretein belül. Az eseményt rengeteg cég támogatta, értékesebbnél értékesebb nyereményekkel. A jutalmak mellett ez egy hatalmas lehetőség arra, hogy társaitól is tanuljon az ember.

Bánki Koponyája.jpg